EnTrip

http://4.bp.blogspot.com/_LD2zOBqACsg/SgIaJyTMlXI/AAAAAAAAACk/g26t_Hejmi4/s1600-h/Death+Road+023.jpg ">http://4.bp.blogspot.com/_LD2zOBqACsg/SgIaJyTMlXI/AAAAAAAAACk/g26t_Hejmi4/s320/Death+Road+023.jpg " border="0" />Annak aki nem nézett utána:)): a Death Road La Pazból Coroicoba vezető szerpentines „lejtő”, amit biciklivel szokás megtenni, és azért nevezik a „halál útnak”, mert magas a halálozási aránya, korábban minden arra járó harmadik embernek esélye volt, hogy meghal. Azért írom, hogy korábban, mert a klasszikus Death Roadot ma már (kb. három éve) majdnem csak a biciklisták használják, korábban ez volt az egyetlen út, ami Coroico vezetett, két irányú forgalom plusz a biciklisták, el lehet képzelni.

A túra „hajnalban” kezdődött, ¾ 7-re kellett a Madness irodájában lenni. Mivel Gyula nem akarta megcsinálni, ezért ő már hajnali ötkor kiment a bus terminalhoz, hogy eljusson Sajamanba, így elvben lett volna időm elkészülni, de persze nem sikerült, ráadásul el is kellett hagynom a szobát, mivel úgy volt, hogy Gyula csak másnap jön vissza, így a kétágyas szobából átköltözöm a dorm részbe. Mivel nagyon reggel volt a recepción csak a mindenes boliviai volt, aki persze nem beszélt angolul. Azért sikerült vele megértetnem, hogy a hátizsákot (mochila) szeretném a megőrzőbe lerakni, a laptopokat pedig a safty boxba. Ez ugye eltartott egy ideig, ezért mire az irodába értem, már majdnem hét óra volt, de hát izgulnom nem nagyon kellett, Boliviaban vagyunk, itt semmi nem kezdődik/indul időben:)) Megreggeliztünk, kiosztották a felszerelést (vízhatlan felső nadrág, mellény, sisak, kesztyű) majd elindultunk a kiinduló helyre, ami La Paz mellett van 4670 méteren. A csapat: két boliviai, mint túravezető, az elengedhetetlen sofőr (aki itt a videós szerepkörét is betöltötte, ugyanis a túra végén DVD-t kaptunk fényképekkel, videókkal), egy új-zélandi-angol páros (velük még előző nap megismerkedtem a szálláson), egy angol páros, egy brazil lány (akinek a barátja lebetegedett ezért nem tudott eljönni), két kanadai (torontói) srác és én.

A Death Road 4670 méterről indul a végállomás 1290 méteren van, az út első része még aszfaltozott út megy ahol a normál tömegközlekedés is (de szerencsére nem volt annyira forgalmas), és mivel itt még elég magason vagyunk, nagyon hideg volt (négy réteg ruha volt rajtam, plusz a mellény, amit adtak, mire leértünk az aljára, már csak egy póló és a mellény maradt). Az aszfaltozott út után következett az „igazi” Deaht Road ez már egy köves út, ami max. olyan széles, hogy egy kocsi el fér rajta, és ez halad le szerpentinként a hegy aljára, szép kis szakadékokkal az út mellett:))

A túravezetők nagyon jól csinálták, rendszeresen megálltunk, http://3.bp.blogspot.com/_LD2zOBqACsg/SgIbkMzyZ4I/AAAAAAAAACs/V8JKcfEkRF8/s1600-h/Death+Road+025.jpg ">http://3.bp.blogspot.com/_LD2zOBqACsg/SgIbkMzyZ4I/AAAAAAAAACs/V8JKcfEkRF8/s320/Death+Road+025.jpg " border="0" />elinte még az iramot is ők diktálták csak már mikor kb. másfél órája voltunk ezen a szakaszon engedték meg, hogy mindenki a saját iramában menjen (de ekkor is az egyik túravezető mindig elől volt, a másik pedig leghátul). Persze én beszari voltam, mindig én voltam az utolsó:)) Az egész lefelé menet kb. négy órát tartott, kb. két olyan rész volt, ami sík terepen ment, így ott tekerni is kellett, de ez kb. tíz-tíz perc volt, a többi mind gurulás. Hihetetlen jó volt, az egész tiszta szórakozás.

A hegy lábánál egy kis „falucskában” (azért tettem idézőjelbe, mert szerintem még a falu szó is túl nagy rá:)) álltunk meg egy büfé szerűségben, ahol az mtv ment a legújabb slágerivel, elég szürreális élmény volt. Az „üvegtigris” büfé után felbuszoztunk Coriocoba, ahol egy szállodában lezuhanyoztunk és itt volt svédasztalos ebédünk.

Ebéd után elindultunk visszafelé, és bár a szavazáson a „biciklivel” vagy „busszal” külön opcióként szerepelt (ja tényleg, köszi a szavazatokat, a többség véleményének megfelelően csináltam meg az utat:)), kiderült, hogy felfelé is azon az úton megyünk, ahol biciklivel jöttünk lefelé, annak ellenére, hogy már megvan az „új” út La Pazba. Haladtunk szépen felfelé, amikor is megállt a forgalom (negyedikek voltunk a buszsorban). Az ok pedig: földcsuszamlás zárja el az utat. http://2.bp.blogspot.com/_LD2zOBqACsg/SgIdELy5eCI/AAAAAAAAAC0/m1xGUTt2ZE0/s1600-h/Death+Road+047.jpg ">http://2.bp.blogspot.com/_LD2zOBqACsg/SgIdELy5eCI/AAAAAAAAAC0/m1xGUTt2ZE0/s320/Death+Road+047.jpg " border="0" />Ez egy kicsit ijesztő volt, ugyanis azon az úton kb. három órája még mi bicikliztünk... Már ott volt egy földmunkagép („yellow working machine” - nem igazán tudtunk a brazil lánnyal, hogy is hívjk szakszerűen angolul:)), a buszokból kiszállt turisták (mindenki cangázott) közül néhányan kövekkel próbálták elkaparni a földet, de lehetett látni, hogy ebből egyhamar nem lesz semmi. Ekkor az egyik buszsofőr elunta a kapargászást, beszállt a buszba és megpróbált áthajtani a földkupacon (egy mikrobusz nagyságú – akinek segít: mint egy collectivo – buszt kell elképzelni, aminek a tetején kb. tíz canga van felszerelve), ami persze ne sikerült neki, viszont majdnem bezuhant a szakadékba. Ez volt az a pont, amikor felhagytam a bámészkodással, ez már túl félelmetes volt.

Mivel a busz elakadt a földhalomba ezért mindenkinek vissza kellett fordulnia és a másik úton La Pazba jutnia. Lehet, hogy ezt az utat hívják „új” útnak, de csak éppen, hogy csak egy fokkal volt jobb a réginél, esős évszakban szerintem szinte járhatatlan lehet a földcsuszamlásoktól (egy csomó megerősítés is át volt már szakadva, vagy csak egy hajszálon múlt, hogy a beton még tartja magát).